GET

A GET módszer a cél erőforrás aktuálisan kiválasztott reprezentációjának átvitelét kéri. A GET az információkeresés elsődleges mechanizmusa, és szinte minden teljesítményoptimalizálás középpontjában áll. Ezért amikor arról beszélnek, hogy valamilyen azonosítható információt kérnek le a HTTP-n keresztül, általában GET-kérésre utalnak.

Kísértés, hogy az erőforrás-azonosítókra úgy gondoljunk, mint távoli fájlrendszeri elérési utcanevekre, a reprezentációkra pedig úgy, mint az ilyen fájlok tartalmának másolatára. Valójában sok erőforrás így van implementálva (a kapcsolódó biztonsági megfontolásokat lásd a 9.1. szakaszban). A gyakorlatban azonban nincsenek ilyen korlátozások. Egy erőforrás HTTP-felülete ugyanolyan valószínűséggel valósulhat meg tartalomobjektumok fájaként, különböző adatbázisrekordok programozott nézeteként vagy más információs rendszerek átjárójaként. Még akkor is, ha az URI-leképezési mechanizmus egy fájlrendszerhez van kötve, az eredetkiszolgálót úgy lehet konfigurálni, hogy a fájlokat a kéréssel bemenetként futtassa, és a kimenetet küldje el reprezentációként, ahelyett, hogy közvetlenül továbbítaná a fájlokat. Ettől függetlenül csak a kiindulási kiszolgálónak kell tudnia, hogy az egyes erőforrás-azonosítók hogyan felelnek meg egy megvalósításnak, és hogy az egyes megvalósítások hogyan tudják kiválasztani és elküldeni a célerőforrás aktuális reprezentációját a GET-re adott válaszban.

A kliens megváltoztathatja a GET szemantikáját, hogy "tartomány-kérés" legyen, és a kiválasztott reprezentációnak csak egy vagy több részét kérje át, a Range fejlécmező elküldésével a kérésben (RFC7233).

A GET-kérelem üzenetén belüli hasznos teher nem rendelkezik meghatározott szemantikával; a hasznos teher testének elküldése egy GET-kérelemben a kérés elutasítását eredményezheti egyes meglévő implementációkban.

A GET-kérelemre adott válasz gyorsítótárba helyezhető; a gyorsítótár felhasználhatja azt a későbbi GET- és HEAD-kérelmek kielégítésére, hacsak a Cache-Control fejlécmező másként nem jelzi (RFC7234 5.2 szakasza).

Az HTTP protokoll GET metódusa hasonlítható egy digitális könyvtároshoz. Udvariasan kéri a szervert, hogy mutassa be az adatokat, anélkül, hogy változtatásokat hajtana végre az adatokon - ez egy teljesen passzív kérés.

Mi teszi a GET metódust különlegessé?

1. Konzisztencia: Képzeljük el, hogy többször is ugyanazt a könyvet kérjük a könyvtárostól - minden alkalommal ugyanazt a könyvet kapnánk. Ugyanez vonatkozik a GET kérésre: következetesen ugyanazt az eredményt szolgáltatja.
2. Olvasás, nem írás: A GET kérésnek megfigyelő jellege van. Megnézi az adatokat, de nem módosítja azokat.
3. Információ az URL-ben: Gondoljuk az URL-t címként vagy jegyzék kártyaként. Jelzi, melyik könyvet vagy információt keresjük. Azonban óvatosnak kell lennünk: ezeken a kártyákon nem szabad privát megjegyzéseket tartalmazniuk, mert mások is láthatják.
4. Gyors és hatékony válaszok: A válaszok gyorsítótárazásának képességének köszönhetően a GET metódus gyorsan válaszolhat ismétlődő kérésekre, akárcsak egy jól szervezett könyvtáros, aki pontosan tudja, hol található minden könyv.

De vannak korlátai is:

1. Korlátozott hely a jegyzetekhez: Az URL-ben csak korlátozott mennyiségű információt lehet tárolni. Mintha egy kis jegyzék kártyára írnánk.
2. Nincsenek titkok: Mivel az URL-ek láthatók és tárolhatók, nem szabad érzékeny információkat feljegyezni rajtuk.
3. Nincs beavatkozás: Egy megfigyelő nem befolyásolja azt, amit megfigyel. Ezért a GET metódust nem szabad adatmódosításra használni. Ehhez más eszközök állnak rendelkezésünkre a digitális eszköztárunkban.

Összességében a GET metódus egy megbízható és elengedhetetlen eszköz a digitális térben, segítve minket az információk hatékony és biztonságos lekérdezésében.